Nigériai csalás fordÃtógéppel – Második kör
Végre megérkezett a válaszlevél. Ami mindenhol sántÃt.
Patrick Chan válaszolt levelünkre és minden részletet megosztott velünk. A történet izgalmas, de sajnos kicsit sem hihető. Röviden összefoglalva elmondható, hogy egy iraqi olajkereskedő befektetett a Hong Kong-i Banknál egy nagyobb összeget, melyet sajnos nem tudtak neki kifizetni a halála miatt. Mindent megtudhatunk Aziz Musa Numan-ról, aki 99 %, hogy sosem létezett és természetesen hozzátartozója sincsen. Mr Chan tudja, hogy a 22,5 millió $ a Hong Kongi kormány kezelésébe kerül, amennyiben 6 éven belül senki nem jelentkezik a pénzért. Itt egy kis hiba csúszhatott a levélbe, mivel ha 2003-ban halt meg és most 2010 van, akkor bizony már eltelt a 6 év. Ráadásul 2003-ban halt meg, ami a levél szerint 5 éve volt.

Véleményem szerint ennél több idÅ‘t nem kell szánnunk erre a levelezésre, valószÃnűleg néhány amatÅ‘r hozzájutott egy eredeti levélhez és évek óta azt küldözgetik. Az elsÅ‘ levelüket fordÃtógéppel elkészÃtették és azt gondolták működni fog. Egy ilyen próbálkozásnak senki sem fog bedÅ‘lni.
A legfontosabb, hogy ilyen levelekre semmilyen választ ne küldjünk, csak töröljük.


